Rekortán vagy salak?

Aki valaha is kicsit kapcsolatban került az atlétika világával, az bizonyára hallotta már a rekortán kifejezést. Azt tudjuk, hogy az atléták sokkal jobban szeretik, mint a salakot, és úgy tűnik, jobb eredmények is születnek rajta – bár ez a sportolók felkészültségétől azóta sem lett független. De mi is pontosan ez a titokzatos hangzású anyag, ami a kezdeti salakvörös szín mellett ma már zöld, fekete, szivárványszínű, sőt kék is, mint azon az emlékezetes pályán a Berlini Olimpiai Stadionban, ahol 2009-ben Usain Bolt 9,58 másodperces idővel beállította az azóta is érvényes világrekordot 100 m síkfutásban.

A bökkenő csupán annyi, hogy a világcsúcsnak otthont adó pályaburkolat nem rekortán, hanem Regupol névre hallgat. Boltnak egyébként otthon is van egy ilyen pármilliós Regupol futópályája, ahol a hozzá hasonló bajnokokkal szokott gyakorolni.

Rekortán vagy salak?

A „rekortán” szó az 1972-es müncheni olimpián használt RekortanTM márkanevű helyszínen öntött, gumigranulátumból és poliuretánból készült sportpálya burkolat révén került be a köznyelvbe. A Rekortan eredetileg tehát egy márkanév volt de az olimpiai közvetítések során olyan masszívan sikerült beágyaznia magát a köztudatba, hogy „köznevesült” (hasonlóan a Cellux ragasztószalaghoz, vagy a Stihl fűrészhez) és minden szintetikus atlétikapálya szinonimájává vált a magyar nyelvben.

[Kis angol nyelvlecke: Angol nyelvterületen a TartanTM márka járt ugyanígy, tehát Amerikában és Angliában mindenhol „tartan” futópályák vannak, a „rekortán” szóval itt nem érdemes próbálkoznunk, mert nem fogják érteni. Vagyis viccesen fogalmazva a rekortán szó angol fordítása: tartan.]

Egy idő után azonban rájöttek a gyártók, hogy ez a fajta gumi-poliuretán burkolat nem csak sprintereknek való, hanem kicsit módosított összetételben készíthető belőle hosszú távú futókör (pl. Budapesten a margitszigeti futókör vagy az Óhegy park a két legnagyobb), multifunkciós iskolai sportpálya, vagy akár játszótéri burkolat is.

Megfelelő frappáns magyar kifejezés hiányában ezek a köznyelvben mind megkapták a rekortán nevet. Amikor tehát a rekortán szót halljuk egy játszótér, focipálya vagy hasonló kapcsán, akkor tudhatjuk, hogy valamiféle helyszínen öntött, szintetikus gumiburkolatról van szó és nem feltétlenül az 1972-es müncheni olimpián látott vörös színű atlétikai burkolatról.

Játszóterek, vagy sportpályák rugalmas és biztonságos burkolattal való ellátására a gumitegla.hu csapata is készséggel áll intézmények és magánszemélyek rendelkezésére egyaránt. Bár a RekortanTM márkájú burkolatokat nem mi gyártjuk, a gumiburkolatok területén szerzett tapasztalatunk és vásárlóink pozitív visszajelzései alapján akik eddig nekünk szavaztak bizalmat, nem kellett csalódniuk.