Megvalósítás helye, ideje: Váli völgy, 2014.

Megrendelő: Krucsó Szabolcs, többszörös világkupa győztes díjugrató versenyző

„Ez a probléma, most teljesen megoldódott”

– mondja Krucsó Szabolcs díjugrató versenyző, akivel a Váli völgyben található lovardájuk jártatógépének burkolatfelújítása kapcsán készítettünk interjút.

A Krucsó ismert és elismert név a díjugratásban. Krucsó Ferenc háromszoros magyar bajnoki címmel és olimpiai részvétellel büszkélkedhet, míg fia Szabolcs több világkupát is nyert. Krucsó Szabolcs váli völgyi lovardájában elsősorban lovak képzésével, versenyeztetésével, menedzselésével és közvetítésével foglalkozik, de a lovardában természetesen lehetőség van bértartásra is. Szabolcs a lovak ellátását, gondozását és a napi edzésmunkájukat személyesen tervezi meg, irányítja és felügyeli.

A kapuhoz érve már messziről látszik a lovarda épülete, amely mögött hatalmas tájvédelmi körzet húzódik. A lovas pályákon túl, a mintegy 5 hektárnyi terület határában egy patak csörgedez. A birtok kiváló tereplovaglási lehetőséget biztosít. A 60 m hosszú napos, fedett istálló, tágas, 3,5 m-es igényes bokszokkal, három nyergessel, két beltéri gumiborítású patamosóval és porelszívós zabroppantóval biztosítja a lovak és lovasaik kényelmes kiszolgálását. Innen közvetlen az átjárás a 25 m x 50 m – es fedeles lovardába, amelynek a talaja szintén kiváló minőségű, speciális, geotextiles lovaglófelület. A lovak napi mozgatását a közelmúltban elkészült EquiFlex gumiburkolattal ellátott jártatógép is segíti, melyet a Nádland Kft. kivitelező csapata telepített. A Nádland Kft.-től Takács Zsolt kereskedelmi képviselő készített interjút Krucsó Szabolccsal a jártatógép burkolásáról.

Mik az elsődleges szempontok nálad a lótartásban?

Világ életemben arra törekedtem, hogy a legjobb körülményeket garantáljam lovaim számára. Külföldi útjaim során szembesültem vele, hogy milyen nagyszerű alternatíva a gumiburkolat a lótartásban. Használatával rengeteg betegség megelőzhető, jelentősen hozzájárul a komfort javításához és a hőszigetelése is kiváló.

Miért pont az EquiFlex gumiburkolatot választottad?

Egy lovas barátom, ajánlotta Domaszékről aki egy évvel korábban burkolta le a jártatógépét EquiFlex gumiburkolattal. Nagyon jó tapasztalatokról számolt be a használatával kapcsolatban és nem elhanyagolható tényezőként felhívta a figyelmemet, hogy ezzel a gumipadlóval nagyon sok munkaórát tudott megtakarítani.

Hogyan zajlott a megrendelés és a telepítés? Mennyi időbe telt a megvalósítás?

Az egész folyamat mindössze 2 hetet vett igénybe. A megkeresésem után gyors helyszíni felmérést követően legyártották a gumiburkolatot, majd a Nádland kivitelezői 2 nap alatt megvalósították a telepítést.

Változott valami a telepítés óta? Vannak problémák, amik esetleg megoldódtak az új burkolattal?

A jártatóval korábban folyamatosan voltak gondjaink. Nyáron az állandó por, átmeneti évszakokban a sár, télen pedig a víz és a fagyos talaj. A talaj állandóan kikagylósodott, ami sok bosszúságot okozott, de ez a probléma most teljesen megoldódott. A kivitelezők profi munkája révén szép, egyenletes talaj készült el és azóta a jártató problémamentesen működik.

Mennyire vagy megelégedve magával az EquiFlex gumilappal?

Teljes mértékben. Ahogy említettem problémamentesen működik, minden tulajdonsága megfelel a gyártó előzetes tájékoztatásainak, akitől egyébként minden kérésünkre, kérdésünkre gyors és korrekt választ és ami a legfontosabb, hatékony és gazdaságos megoldást kaptunk.

Ajánlanád-e jó szívvel a többi lovasnak is az EquiFlex burkolatot, illetve a Nádland Kft-t? Ha igen, miért?

Egyértelműen igen. Úgy gondolom, hogy a Nádland Kft. csapata kiváló munkát végzett és a telepítés óta is folyamatos kapcsolatban vagyunk. Látszik, hogy nem csak elméleti szakemberek, hanem szakmai ismeretük és tapasztalatuk sok megválaszolatlan kérdésünkre adott gyakorlati megoldást.