Ez a fénykép körülbelül három hónappal a telepítés után készült. Ahogy a képen is látszik, a látszólag szép és homogén felületű gumilapok a hinta alatt szinte pillanatok alatt kikoptak. A gödrös felületen egyrészt könnyen el lehet esni, másrészt nyilvánvalóan nem hozza az ép felülettől elvárható esésvédelmet. Természetesen a megrendelőnknek azonnal kicseréltük a kikopott darabokat, viszont elgondolkodtunk azon, hogy mekkora kockázatot jelent a gyermekek számára egy olyan játszótér, ahol nem megfelelő minőségűek a kicsik biztonságáért felelős felszerelések.

Egy másik tipikus hiba a kapcsolóelemmel készült gumilapoknál fordulhat elő.

Ez alapvetően nem egy nem rossz módja annak, hogy a gumilapokat egymáshoz rögzítsük, hiszen viszonylag gyorsan lehet haladni és a kapcsolóelemeken kívül más segédanyag nem szükséges hozzá. Ugyanakkor, ahogyan a képen is látszik, vékonyabb gumilapok esetén, vagy ha egy konstrukciós hibából adódóan a kapcsolóelem túl közel van a felszínhez, akkor a képen látható módon megindulhat a kapcsolóelemeknél elvékonyított gumilap kopása.

A fentiekből, valamint más negatív és pozitív tapasztalatból kiindulva azt határoztuk el, hogy olyan gumitéglákat fogunk kifejleszteni, amelyekkel hasonló esetek elkerülhetők. Azt nem állítom, hogy a ReFlex gumitéglák örök életre szólnak, de az biztos, hogy hosszú évekig hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyermekeink önfeledten és biztonságos körülmények között játszhassanak.